1998-ban szereztem diplomát az ELTE Bölcsészkarának angolnyelv-tanár szakán.
Az elmúlt 25 évben az angol nyelv oktatása mellett 15 évig műfordítóként brit és amerikai szépirodalmat fordítottam magyarra.
Az évek során nem csupán a nyelvtanításban, de a nyelvtanulásban (francia, spanyol, orosz, német, héber, finn, norvég) is jelentős tapasztalatra tettem szert, ezért mára kiforrott elképzeléseim vannak a hatékony nyelvtanulás „titkairól” (lásd alább – 1. melléklet).
A nyelvtanulás 4 készség (skill) fejlesztését foglalja magában – ebből 2 aktív (beszéd, írás), 2 pedig passzív (hallott szöveg megértése, olvasott szöveg megértése). Az előbbiek nagyobb kihívást jelentenek a nyelvtanuló számára, az utóbbiak elsajátításában hamarabb tapasztalható siker. (A 4 skill-ről részletesebben alább olvashatsz – 2. melléklet).
A legtöbben nyelvvizsgára, érettségire, állásinterjúra való felkészítés céljából kérik nyelvtanár segítségét, és csak kevesebben vannak, akik belső motivációból, a nyelvtanulás különleges kalandjáért kérik egy „tapasztaltabb nyelvtanuló” (értsd: „tanár”) segítségét. Noha teljes mértékben érthető a nyelvvizsgán, stb. való helytállás vágya, mindig örülök, amikor olyan új tanítvány jelentkezik nálam, akit nem kizárólag az efféle külső motiváció „kényszerít” az angol nyelvvel való foglalkozásra.
Óráimon – hacsak a tanulónak nincsenek eltérő igényei/elképzelései – a hangsúlyt a beszédre/beszélgetésre helyezem.
Ennek legfőbb oka az, hogy ez az a készség, amellyel kapcsolatban a legtöbb gátlás bénítja a nyelvtanulókat, és ennek a skill-nek a gyakorlása az, ami, legalábbis alacsonyabb szinteken, valóban csak a nyelvórán oldható meg. A másik három skill-t (írás, olvasott-, illetve hallott szöveg megértése) azonban ideális esetben nem az órán, hanem az órák között eltelő időben, otthon kell gyakorolni, mégpedig lehetőleg MINDEN NAP. (Erről is lásd részletesebben alább – 3. melléklet)

Azoknak, akik igénylik az órák strukturáltabb felépítését, javaslom a tankönyv szerinti haladást. Én jellemzően az English File c. tankönyvsorozatot szoktam ajánlani, ám ha a tanulónak van preferált tankönyve, szívesen alkalmazkodom az igényeihez.
Én lehetek számodra a jó tanár, ha a következők közül legalább egy pont érvényes rád:
- nem csupán a kényszer hozna el hozzám, de kedved is van angolozni.
- örömmel csinálsz házi feladatot, és jellemzően nem az óránk előtti utolsó pillanatban.
- szeretsz angol szövegeket írni (valódi angol mondatok és nem csupán angol szavakból álló magyar mondatok írására és szókincsed gazdagítására törekedve)
- szeretsz angolul olvasni (és nem frusztrál túlságosan, ha eleinte csak a felét érted…)
- szívesen nézel filmeket eredeti nyelven (lehetőleg felirat nélkül, és… lásd fentebb)
- szeretnéd fejleszteni az angol kiejtésedet
- ha bátran és magától értetődően mersz hibákat ejteni, mert tudod, hogy hibázás/tévedés/baki nélkül nincs tanulás/haladás
- szívesen beszélgetsz kötetlenül a legkülönfélébb témákról
Online vagy személyes órák?
Az online órák legfőbb előnye, hogy megspórolod az utazással töltött időt. (Számomra is előny néha, hogy más helyszínről is meg tudom tartani az órát.) A kommunikáció hangi minősége és gördülékenysége azonban a legtökéletesebb technikai körülmények mellett sem tud olyan színvonalú lenni, mint amikor testi valónkban ülünk egymással szemben nálam. Persze, ha nagyon messze laksz/dolgozol, érthető, ha az online órákhoz ragaszkodsz. INFORMATIKUSOK számára jelenthet még életszerű helyzetet egy online óra, különösen azok számára, akik külföldi cégeknek dolgoznak, s reggelente stand-up briefingeken kell helyt állniuk...
A nyelvtanításon kívül magyar szövegek angolra, illetve angol szövegek magyarra fordításával, valamint angol, illetve magyar szövegek lektorálásával, szerkesztésével is foglalkozom.
Az órák helyszíne: Óráimat vagy online (pl.: Skype) vagy személyesen, a Jászai Mari tértől 5 percre, otthonomban tartom.
Díjszabás: 6000 Ft / 60 perc vagy 8500 Ft / 90 perc.
Bérletvásárlási lehetőség: 10 óra előre történő kifizetése esetén a 11-iket ingyen kapod!
Lemondás: Ha megegyeztünk egy időpontban, és nem kapok minimum 24 órával az óra kezdetét megelőzően jelzést tőled, hogy nem tudsz jönni, akkor kérem, hogy fizesd ki az órát. Viszont megértéssel fogadom, ha közbejön egy váratlan életesemény (pl. betegség), ekkor nem kell fizetned. Ez nem egy büntető szabály, inkább engem véd az életed viszontagságaitól.
